Szezonja van a pálinkának, dolgoznak a főzdék,barack, szilva, törköly a listán

Javában dolgoznak a pálinkafőzdék, a gyümölcs-alapanyagú cefrék mellett már a törkölypálinkák és párlatok is készülnek. A pálinkafőzdék vezetői azt mondják, sajnos évről évre egyre többen főzetnek ki ismerősnél, háznál vagy saját maguk alkotta készülékeken. Jelenleg egy háztartásban, évente, 86 liter 50 fokos pálinka készülhet.
A kölesdi Berényi István korábban azt mondta, hogy míg két éve huszonötezer liter pálinkát főzettek ki nála, addig idén ennek csak harmadát. Ennek oka, hogy egyre többen készítik otthon a pálinkát. Megváltoztak a szokások is. Többen kisebb tételeket főzetnének le egyszerre, ezt azonban csak kevés szeszfőzdés vállalja. A megrendelők egyébként jó minőségre vágynak, amit a házi előállítással nem biztos, hogy elérnek. Ez egy szakma, amihez érteni kell, és nem lehet könyvekből megtanulni, tette hozzá a szakember.

Az otthon főzött pálinka minősége elmarad a kifőzdékben készült pálinkáéktól kép: Shutterstock
Pálinkafőzdék: ez egy szakma, érteni kell hozzá
Kölesden egyébként a tavalyi árhoz képest 1270 forint/liter emelkedett a főzetés díja. Idén 1500 forintot kérnek literenként. Ennek oka, hogy a pálinkafőzés sok energiát – áramot és gázt egyaránt – igényel, és a munkaerő is sokba kerül. Úgy tűnik, megrendelésük azért van, hiszen gyümölcsökből – cseresznye, sárgabarack, szilva – is sok kisebb tételt vittek a termelők és már a törkölyből is hoztak, mondta Berényi István. Már júliusban elkezdődött idén náluk a szezon és várhatóan februárig is eltart.
A faddi székhelyű Dunarét Kft. vezetője, Csibor István azt mondta, folyamatosan működik a szeszfőzdéjük. Pár éve a kifőzetett gyümölcsök közé felkerült a füge is, mely egyre népszerűbb pálinkában is. Ők még törkölyt nem fogadnak, majd ha lefogyott a gyümölcsből készített cefre.
A cég vezetője szerint ez egy bizalmi szakma, szájról szájra terjed, hogy hol, kinél érdemes főzetni. Az biztos, hogy hozzájuk visszajárnak a gazdák, nyilván ennek az az oka, hogy törekednek arra, hogy a legjobb minőséget hozzák ki a cefrékből. Náluk egy liter 50 fokos pálinka főzetési díja 1600 forint/liter. Hogy ki, hol tart éppen a cefrék feldolgozásában, az függ attól is, hogy mekkora kapacitással, hány emberrel dolgozik.

Sokan főznek otthon pálinkát, de a minőséggel baj van
Az otthon főzött pálinkák hetven százaléka nem megfelelő minőségű, ezt már egy másik pálinkaszakértő mondta. Bevett szokás, hogy a földes, lehullott gyümölcsöt szedik össze, hogy az ne menjen kárba. Holott jó pálinkát csak jó minőségű gyümölcsből lehet készíteni.
Fontos ismérv az alkoholtartalom is, amit a pálinkafőzdékben pontosan beállítanak. Egy felmérés azt mutatja, az emberek tizennyolc százaléka szerint akkor jó a pálinka, ha a gyomorban tüzet rak, és tizenhét százalékuk szerint az erős, torkot kaparó nedű az ideális. Talán nem meglepő, de a fogyasztók csupán két százaléka véli úgy, hogy a tökéletes pálinka alacsony (30 fokos) alkoholtartalmú.
A pálinkát évszázadokkal ezelőtt gyógyszernek tekintették. Buda környékén már a 13. századból találtak speciális égettboros (pálinkás) üvegeket. Mátyás korában pedig már különbséget tettek a gyümölcsből és a gabonából készült párlatok között. Az égetett szesz egyébként a 16. századig gyógyszernek számított.
illusztrációk: Shutterstock
