Szekszárdi Tudásközpont: hogyan lett a 2 milliárdos ajánlatból 7,3 milliárdos kivitelezés?

Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV építheti fel nettó 5,4 milliárd forintért (bruttó 7,3 milliárd) a szekszárdi interaktív könyvtárat és levéltárat. A beruházáshoz az állam több milliárd forint támogatást biztosít a Modern Városok Program keretében. A ZÁÉV-nek nem ez az első megbízása a Tolna megyei városban. – a hír még 2021-ben jelent meg.
Ez a történet azonban nem 2021-ben kezdődött. A Tudásközpont előkészítését 2017-ben indította el a város, 2018 májusában pedig még nettó 2,034 milliárd forintos kivitelezési keretről szóltak a hírek, a Magyar Építők szerint.
Szeretném előre leszögezni: nem a Tudásközpont szükségességét vitatjuk. Hanem azt kérdezzük: miért így, miért ennyiért, és miért ilyen feltételekkel épült meg?
Közel öt év alatt készült el a Tudásközpont
Hodossy László, az Építészalkotóműhely vezetőépítésze irányításával 2018. decemberére elkészült a kiviteli terv, amelyért a készítők 2024 végén Forbát Alfréd Építészeti Díjat kaptak. A ZÁÉV Zrt. 2021. szeptemberében megkezdte az építést. A 7,3 milliárd forintért elkészült 5933 négyzetméter alapterületű épület, melynek műszaki átadása 2023. júliusában volt. Ezt követte a Tudásközpont bútorozása, majd a több helyen működő könyvtárból 300 ezer könyv, rengeteg folyóirat, s a levéltár raktáraiból és a vármegyeházáról a 10 ezer méternyi dokumentum költöztetése.
A hivatalos átadás 2025. január 20-án volt.

Orbán Viktor Szekszárdon, a képen az uszodát adta át kép: atlatszo.hu
De mi történt 2018 és 2025 januárja között?
2020. november 5-én, a veszélyhelyzet kihirdetését követő napon feladták a kivitelezési közbeszerzés felhívását. A veszélyhelyzet alatt a városi döntéshozatal rendje is rendkívüli módon működött, Ács Rezső pedig Szekszárd polgármestere volt.
Fontos tény: a közbeszerzést nem közvetlenül az önkormányzat, hanem az állami BMSK Zrt. bonyolította le. (BMSK: teljes nevén Beruházási, Műszaki Fejlesztési, Sportüzemeltetési és Közbeszerzési Zártkörűen Működő Részvénytársaság, teljesen állami tulajdonban.)

Kép: Magyar Építők
A kiírásban kizárták a részajánlattételt. A dokumentum indoklása szerint a kivitelezés műszakilag nem bontható különálló részekre, ezért egy ajánlattevővel hatékonyabb megvalósítani.
A végeredmény? Három érvényes ajánlat érkezett. A nyertes a ZÁÉV lett, nettó mintegy 5,4 milliárd forintos ajánlattal. A beruházás felső költségkerete végül bruttó 7,3 milliárd forint lett, tartalékkerettel együtt.
A 2018-ban közzétett nettó 2,034 milliárdos összeghez képest ez óriási ugrás. A pontos különbség megítéléséhez persze a műszaki tartalom és az árváltozások összehasonlítása is szükséges.
Helyi vállalkozások nem vettek részt a kivitelezésben
Vajon ki ad választ a következő kérdésekre:
Miért kellett éveket várni, mire a beruházás eljutott a kivitelezésig? Mi indokolta, hogy az eredetileg közölt nettó keretből végül több mint 5,4 milliárdos nettó nyertes ajánlat lett? Miért nem lehetett különálló munkarészekre ajánlatot tenni, és ez milyen lehetőséget hagyott a szekszárdi cégeknek? Milyen szerepe volt a városnak, milyen döntéseket hozott Ács Rezső polgármestersége idején, és milyen döntéseket hozott az állami beruházó? Ki vállalja a felelősséget azért, hogy a szekszárdiak számára fontos intézmény ilyen hosszú előkészítés és ekkora költségváltozás után valósult meg?
Újabb, hivatalos dokumentumokkal alátámasztott adatok láttak napvilágot a Tolna megyei közpénzek felhasználásáról. A Szekszárdon felépült Tudásközpont története rávilágít arra, hogyan duzzadtak fel a kezdeti költségkeretek a többszörösükre a NER-es nagyberuházásoknál.

Kép: kultura.hu
Összefoglalva a történteket:
A nyilvánosan elérhető sajtó- és önkormányzati adatok szerint a folyamat a következőképpen alakult: 2018. május: A Magyar Építők szerint a tervezett kivitelezési keret még nettó 2,034 milliárd forint volt. 2021. május: Az Átlátszó beszámolója alapján a nyertes kivitelező a Mészáros Lőrinc érdekeltségébe tartozó ZÁÉV lett, a végösszeg pedig a tartalékkerettel együtt bruttó 7,3 milliárd forintra hízott. 2021. szeptember: Megkezdődtek a munkálatok az állami BMSK Zrt. lebonyolításában, ám a használatbavételt egy előre nem látott területhasználati vita is hátráltatta.
A modern kulturális intézmények járnak a vármegye lakóinak, de a háromszoros áremelkedés és a helyi vállalkozások teljes kizárása a pályázatból súlyos kérdéseket vet fel.
Forrás: atlatszo.hu illetve Cikádor TISZA Sziget, Elszámoltatás Tolnában
