Az atomerőmű volt vezérigazgatója megtanulta szeretni mindazt, amit csinálnia kellett

A történelem ismétli önmagát. Az orosz-magyar kapcsolatok ugyanolyan hullámvölgyben
vannak, mint a rendszerváltáskor voltak. Ez természetesen kihat az atomerőmű
működtetésére is, hiszen az alapanyag – az urán – az oroszoktól érkezik.
Atomerőmű volt vezérigazgatója: Hamvas István
Gyakoriak mostanában a vezérigazgató-váltások a cég élén. Többeknél előfordult, hogy
politikai és nem szakmai szempontok alapján esett rájuk a választás.
Visszapillantó beszélgetést készítettünk a már nyugdíjas Hamvas Istvánnal – az egykori vezérigazgatóval –, aki fizikus, aki nem a közgazdasági egyetemen szerzett ismereteket az atomerőművek működtetéséről.
Azt gondolhatnánk, hogy egy atomerőműre nincsenek hatással a politikai változások. Hasad
az atommag, dolgozik a reaktor, szolgáltatják a villamosenergiát, akárki is a király.
Magyarországon nagyarányú magánosítás zajlott 1990 után, ám a paksi nagyvállalatnál nem
történt változás: állami kézben volt, állami kézben maradt. Mégis jelentkeztek nehezen
kezelhető problémák. Nem a termelésben, hanem a piaci működésre való átállásban, és az
orosz-magyar kapcsolatokban bekövetkezett változások miatt.
Minderről, saját tapasztalatokon alapuló információkkal szolgál Hamvas István, aki fizikusi
diplomájának megszerzése után, 1977-ben került a céghez. Lépkedett a ranglétrán, és 2018-
ban már vezérigazgatóként, a Paksi Atomerőmű Zrt. tizedik vezérigazgatójaként vonult
nyugdíjba.

Rendszerváltás: megváltozott az oroszokkal a kapcsolat
– Amikor idekerültem javában tartott az építkezés, de a felszínen még nem sok minden
látszott – eleveníti fel a kezdeteket. – Egy ilyen létesítménynél a munka fele az alapozás.
Mire felérnek a kivitelezők a nulla szintre, az már a félkész állapot. Négy blokk készült, az I-
es 1982-ben indult. Mi, pályakezdő fizikusok az első két évet Budapesten, a Központi Fizikai
Kutatóintézetben, azon belül az Atomenergia Kutató Intézetben töltöttük, változó létszámmal
(hárman-öten-heten), az ottani kutató reaktornál sajátítottuk el az ismereteket. Közben
külföldi tanulmányutakon is részt vettünk. Aztán visszatértünk, és kezdtük a munkát élesben,
még reaktoroperátori vizsgát is tettünk.
– A rendszerváltást hogyan élték meg?
– Nem volt egyszerű, mert a piacgazdaságra való áttérés korábban nem tapasztalt feladatok
elé állította az egész ágazatot. Azt a környezetet, azt a tudományos, műszaki hátteret, ami
addig létezett, és biztonságosan, támogatottan működött, piaci hatásoknak tették ki. Emiatt
megszűnt több kutatóintézet, a megmaradók pedig a továbbélésükért küzdöttek. Nekünk
fontos lett volna, hogy megmaradjanak, hiszen nem lehet mindent a pillanatnyi piaci
nyereségesség vagy veszteségesség alapján rangsorolni. Ugyanarra az időszakra esett egy
másik zavaró dolog: az oroszokkal való kapcsolat megváltozása. Csernobil után, a szovjet
csapatkivonások után voltunk, és ennek következményeként, sajnálatos módon elveszítettük
az addig stabil, és számunkra fontos orosz műszaki hátteret. A világban mindenütt, ahol
valakik atomerőművet építenek, azok a valakik az erőmű teljes működési ideje során
biztosítják a tudományos, műszaki segítségnyújtást. Mi ezt úgy mondjuk, hogy főkonstruktőri
szolgáltatást adnak. Minden jelentős technikai, technológiai, műszaki változtatáskor kikérik a
véleményüket, hozzájárulásukat. Mi ezt a hátteret elveszítettük. Nem mondom, hogy
megtagadták az együttműködést, de nem keresték velünk a kapcsolatot. Magunknak kellett
bizonygatni azt is a világ felé, hogy Paks biztonságos. Ugyanis Csernobilban kiderült, hogy a
szovjet erőműveknek vannak biztonsági problémái. A VVER 440-es atomerőműveket
komoly kritika érte egész Európában. A németek négy blokkot leállítottak, a szlovákok
kettőt, a bolgárok négyet. A paksi blokkok is VVER 440-esek, de ezek már új biztonsági előírások szerint üzemeltetettek. Ennek a nyugat felé történő elfogadtatása, a biztonságosság
igazolása, rendkívüli intellektuális kihívást jelentett, amit hazai szakemberek bevonásával
sikerült megoldani.
Meddig biztonságos egy ilyen létesítményt?
– Atomerőműveket 30 évre szokás építeni. Pakson már volt üzemidőhosszabbítás (plusz 20
év) és teljesítménynövelés is (440 MW-ról 500 MW-ra). Meddig lehet biztonságosan
használni egy ilyen létesítményt?
– Ha megfelelő a műszaki állapot, sor kerülhet az élettartamhosszabbításra. Persze az a
kérdés is felmerül, hogy megéri-e. Milyen átalakításokat kell végrehajtani, azok mennyibe
kerülnek, és meddig áll a blokk, meddig nem termel, mennyi idő szükséges a munkára. Az
biztos, hogy csak hosszas leállást igénylő átalakítások után hosszabbítható meg az üzemidő.
Pakson szerintem a négy blokk közül háromnál van erre esély.
– A másik nagy gond az atomerőműveknél a radioaktív hulladék elhelyezése. A kis- és
közepes aktivitásúakat a bátaapáti tárolóba viszik, a nagy aktivitású kiégett kazettáknak
egyelőre végleges helyük nincs, csak átmeneti az erőmű mellett. (A tervek szerint a Mecsek
gyomrába kerülnek.) Ezeket régen vissza lehetet szállítani vonaton, a Szovjetunióba. Ez is a
rendszerváltáskor szűnt meg?
– A kiégett kazettákat átvették és újrafeldolgozták. Ami e munka melléktermékeként
megmaradt, az ott maradt. De 1992-ben született egy orosz környezetvédelmi törvény,
miszerint az újrahasznosítás során keletkező radioaktív hulladékot vissza kell szállítani a
küldő országba. Az EU-ban is ez a szabály. A hulladékelhelyezés annak a dolga, aki termelte.
A folyamat persze nem egyik napról a másikra zárult le. Az utolsó uránvonat 1998-ban ment
el Oroszországba. Tegyük hozzá, hogy az atomenergetikai fejlesztések világszerte szép
eredményeket mutatnak. Kísérleti jelleggel már működnek a negyedik generációs erőművek,
melyek a 238-as urán izotópra és a plutóniumra alapoznak. Ezeknek hasznos
(újrahasznosíható) alapanyaguk lehet a VVER 440-es erőművekben már nem használható,
kiégett üzemanyagkazetta. Így kevesebb lesz az eltemetendő radioaktív hulladék.
Hamvas István kínai delegációt kalauzol a paksi atomerőműben
Mekkora felelősség a nukleáris biztonság?
– Nagy felelősség, nagy teher, ha valaki egy ilyen veszélyes nagyvállalat vezetője?
– A nukleáris biztonság olyan felelősség, amit mindenkinek éreznie kell a saját posztján.
Ennek a lényege: ne szabaduljon el a láncreakció, és nem tervezett sugárzás ne legyen sehol.
A vezető felelős azért, amit csinál, amit csináltat és amit enged, hogy csináljanak. Én mindig
olyan emberekkel dolgoztam, akik a saját területükön önálló munkavégzésre voltak képesek,
felelősségtudatos módon. Törekedtem arra is, hogy megvédjem az erőművet az olyan külső
behatásoktól, amelyek belezavarhatnak a szakmai munkába. Nem engedtem például a
politikai beavatkozást, beleszólást ezen a munkahelyen, ami miatt adódtak
kényelmetlenségeim. A tulajdonosnak, az MVM-nek lehetnek bizonyos kérései, elvárásai,
ugyanakkor a nukleáris engedélyesi szerepkörben lévő erőmű olyan speciális jogi
környezetben működik, melyből adódóan korlátozhatja a tulajdonos döntési jogát. Súlyos
összetűzések nem történtek, de bajuszösszeakasztások igen.
– Nem minden vezérigazgató volt fizikus. Olyan is akadt közöttük, aki azt mondta, hogy
szereti a kihívásokat, és ő csak menedzselni akarja a céget, a szakmai munkát majd elvégzik a
kollégái. Mi erről a véleménye?
– Szerintem az a jó, ha tapasztalt műszaki ember az elsőszámú vezető: fizikus vagy mérnök.
Jogász vagy közgazdász kinevezését ilyen posztra nem tudom helyeselni. Bár tagadhatatlan,
hogy a jó menedzselés is nagyon fontos. Kérdés persze, hogy lehet-e jól menedzselni egy
nukleáris létesítményt, szaktudás nélkül. Az ideális vezérigazgató az lenne, aki mindkét
területen profi. Nem elképzelhetetlen, hogy akad ilyen ember, bár kicsi rá az esély.
Nem tudható, hogy Paks II. mikorra készül el
– A két új blokk, Paks II. kivitelezése egyre csúszik, nyilván az orosz-ukrán háború miatt.
Nem kell-e attól tartani, hogy politikai ügyet csinálnak belőle – mint annakidején a bős-
nagymarosi vízlépcsőből – és leállítja az új kormány?
– Egyelőre nem tudható, hogy Paks II. mikorra készül el. A kivitelezés üteme hullámzó, volt
amikor nem is folyt érdemi munka, de biztosan megépül. Bármilyen politikai éra lesz, nem
engedheti meg magának, hogy ne legyen befejezve, mielőtt a régi blokkok végleg leállnak.
Kell egy bázis erőmű ahhoz, hogy a gazdaság biztonságosan villamosenergiához jusson, és az
ország minden lakásában legyen áram a konnektorban. És ezt csak az atomenergia képes
biztosítani, minden más csak kiegészítésként jöhet szóba.
– Mi a helyet az alternatív energiahordozókkal? Sokan emlegetik a nap- és a szélerőművek
mellett a geotermikus lehetőségeket…
– A geotermikust, mint nagybani megoldást, irreálisnak tartom. Igaz, hogy a Kárpát-
medencéről azt szokták mondani, hogy geotermikus nagyhatalom, mert bárhol lefúrhatunk,
melegvizet találunk, de nagy volumenű, ipari és lakossági ellátásra szerintem ez alkalmatlan.
Ezek az ásványi anyagokkal telített vizek rövid idő alatt tönkre teszik a keringtető
csőrendszert. A napenergiára azt mondom, mint műszaki ember, hogy ahol lehet
hasznosítani, tegyük meg, de ésszel! Ott érdemes komolyabb kapacitásokat kiépíteni, ahol
nem vesz el a napelempark értékes mezőgazdasági területeket. Kell hozzá megfelelő
hálózatkiépítés, hogy a megtermelt villamosenergia elvihető legyen oda, ahol szükség van rá,
illetve jó, ha rendelkezésre áll szabályzó kapacitás vagy tárolási eszköz (akkumulátor). A
szabályzó kapacitás lehetne egy víztároló, ahová szivattyúkkal felnyomnák a vizet, ha van
plusz villamosenergia, ha meg fogytán van, akkor, mint vízerőmű visszaadná azt. A
szélerőműveket szintén nehéz tárolókapacitás nélkül elképzelni, mert a széljárás igencsak
hektikus az ország területén. Összességében: ki kell használni az alternatív energianyerési
lehetőségeket, a műszaki tudomány is ebbe az irányba megy, úgyhogy rajta! De nagy csodát
ne várjunk! Kiváltani az atomenergiát, belátható időn belül ezekkel nem lehet.
Pakson a fél város az erőműben dolgozott vagy dolgozik
– Tartja még a kapcsolatot nyugdíjasként az erőművel? Vagy mivel telnek a napjai?
– Nyolc éve jöttem el, kezdetben még gyakran visszajártam, most már ritkábban. Szoktam
beszélgetni a kollégákkal, képben vagyok, de nem hiányzik már az a munka. Sok az ismerős,
a barát, ha elmegyek vásárolni, mindig összeakadok valakivel, hiszen Pakson a fél város az
erőműben dolgozott vagy dolgozik ma is. Családi házban élek, szeretek kertészkedni,
barkácsolni – főleg famunkát csinálni –, és sok minden másban is kedvem lelem. Olvasok,
keresztrejtvényt fejtek, vannak közös programok a családdal, az unokákkal. Neveltetésemből
adódóan cselekvő alkat vagyok. Azt szoktam mondani, hogy megtanultam szeretni mindazt,
amit csinálni kell. Ha nem fizikus lettem volna, hanem villanyszerelő vagy kőműves, azt is
ugyanilyen lelkesedéssel végeztem volna. Szóval én nem azért vagyok mázlista, mert a
munkám volt egyben a hobbim is, hanem azért, mert mindenféle tevékenységben megtalálom
az örömömet.
