Baranyában felbukkant az afrikai sertéspestis, emiatt szigorítások vannak Tolna megyében is

Újabb két vaddisznóban igazolta az afrikai sertéspestis (ASP) vírusát Baranya megyében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). A vaddisznókat a korábban már fertőzött területté nyilvánított Mohács és Homorúd közigazgatási területén, a Duna bal partján, az országhatártól néhány kilométerre találták, illetve ejtették el. Az országos főállatorvos ezért elrendelte a fertőzött és magas kockázatú területek bővítését Baranya, Tolna és Bács-Kiskun megyében is.
Afrikai sertéspestis: már Tolna szomszédságában van
Az egyik fertőzött vaddisznót diagnosztikai céllal ejtették el a vadászok, a másik állatot elhullva találták meg. A két vaddisznót Mohács és Homorúd közigazgatási területén találták, illetve ejtették el.
A Nébih tájékoztatása szerint az új esetek arra utalnak, hogy nőhet a vírus természetes terjedésének kockázata a Duna mentén északi irányban, illetve a Duna–Tisza köze felé.

Szigorított a Tolna megyei főállatorvos
Dr. Jakab Zsigmond vármegyei főállatorvos az ASP magas kockázatú területre vonatkozó járványvédelmi szabályok betartását rendelte el. A szabályok érintik a Bogyiszlói Dunagyöngye Vadásztársaságot, a Tolna-Fácánkert Vadásztársaságot, a Szekszárdi Aranyfürt Vadásztársaságot, a Decsi Vadásztársaságot, a Keskenyi Földtulajdonosi Vadásztársaságot, az Alsónánai Nimród Vadásztársaságot, valamint az Egresmenti Természetvédő és Vadásztársaságot.
Ezek mellett a főállatorvos olyan magas kockázatú területeket nevezett meg, mint Alsónána, Alsónyék, Bátaapáti, Bogyiszló, Decs, Fácánkert, Mórágy, Őcsény, Pörböly, Sárpilis, Szekszárd, Tolna és Várdomb.
Az intézkedések vonatkoznak például a vaddisznók társas vadászatára, a belterületen történő kilövésre, illetve a diagnosztikai célból kilőtt egyedekre is. A házisertés állományra is vannak szabályok, úgymint az elhullás jelentése, az export szigorítása és a moslékkal való etetés tiltása.

A vaddisznók egyre többször mennek be lakott területre, ezzel veszélyeztetik a házisertéseket
Az erdőt járók szerepe sem elhanyagolható
A Nébih nemcsak a sertéstartók és vadászok, hanem az erdőben kirándulók figyelmét is felhívja az óvatosságra.
Ha valaki elhullott vaddisznót talál, nem célszerű megérinteni vagy elmozdítani az állatot. A tetemet be kell jelenteni az illetékes hatóságnak vagy vadászatra jogosultnak, hogy megtörténhessen a szükséges mintavétel és vizsgálat.
A vírus ugyanis közvetlen érintkezéssel, fertőzött állati eredetű anyagokkal, szennyezett eszközökkel, ruházattal vagy járművekkel is továbbvihető.
Képek: Shutterstock
