Bajnai Gordon: Romhalmazból kell várat építeni, a NER a fejekben okozta a legnagyobb pusztítást

Bajnai Gordon a csütörtöki Forbes Money Summit vendége volt, a legmagasabbra jutó magyar menedzser beszélt arról is, hogy az elmúlt 16 év legmaradandóbb károkozása az emberek gondolkodásának átalakítása volt.
A volt miniszterelnök a Forbes Money Summit 2026 rendezvényen arról is beszélt, hogy a NER ismét azt erősítette az emberekben: a megoldásokat az államtól kell várni, és az államból kell megélni. Ennek a szemléletnek a megváltoztatása szerinte különösen nehéz feladat lesz.
A volt miniszterelnök türelmet kért a választóktól a tavaszi választáson hatalomra került új vezetés számára. A Forbes csütörtöki konferenciáján úgy vélte, a helyreállítást a globális válságok is nehezítik.
Bajnai türelmet kért a választóktól az új kormánynak
„Április 12-én hajnalban az jutott eszembe először, hogy na, ez a második rendszerváltás, ami az életem során végbemegy” – idézte fel személyes élményét Bajnai Gordon volt miniszterelnök csütörtökön, Budapesten, a Forbes Money Summit 2026 rendezvényen. Bár a politikai rendszer áprilisban megbukott, a volt kormányfő szerint a Nemzeti Együttműködés Rendszerének (NER) legtartósabb öröksége nem az intézményekben vagy a gazdaságban, hanem az emberek gondolkodásában maradt meg, ezt évtizedekig tart majd helyrehozni.
A volt miniszterelnök szerint a rendszer azt a hamis látszatot keltette, hogy a központi költségvetésnek végtelen forrásai vannak. Példaként a magánnyugdíjpénztári vagyon államosítását hozta fel, amelynél senki sem foglalkozott azzal, miből fizetik majd ki a következő generációk nyugdíját.

Bajnai szerint hasonló hazugságokra épült az oktatás központosítása és az energiapolitika is. Szerinte Magyarország kétszáz éve ugyanazzal küzd: képes-e polgárosodni és gyarapodni. Ez a folyamat itthon újra és újra megszakadt vagy visszafordult, miközben újra felbukkantak a feudális, urambátyám-viszonyok.
A NER szellemi rombolásának ráadásul mély gyökerei vannak: előzményének a Kádár-korszak, a Horthy-rendszer és a Gömbös-korszak tekinthető. Bajnai már korábban arra figyelmeztetett, hogy a hatalmon lévő elit számára jóval nagyobb a választási tét, mint egy normális demokráciában, mert a kiépült modell és a függőségi viszonyok összeegyeztethetetlenek a nyugati normákkal.
Április 12-én ismét megnyílt a lehetőség a polgárosodásra, az új kormánynak azonban Bajnai nem kíván tanácsokat adni. Saját megítélése azon múlik, mit tett le az asztalra miniszterelnökként, nem azon, hogy mit javasol másoknak.
Ugyanakkor türelmet kért a választóktól a hatalomra került vezetés számára, mert meglátása szerint egy „elég nagy romhalmazt örököltek”.

Vajon elég lesz-e a hatvan év?
Úgy fogalmazott: ha egy ország Európa felé tart, jogállam, demokrácia, piacgazdaság van, és csökken a korrupció, azt a térségben különösen meg kell becsülni. A gondolkodás átalakítása azonban sokkal hosszabb időt vesz igénybe, mint a törvények átírása.
Bajnai Ralph Dahrendorf szociológust idézte, aki szerint egy politikai rendszer megváltoztatásához hat hónap, a gazdaság átalakításához hat év, az emberek gondolkodásának megváltoztatásához viszont hatvan év szükséges. A volt miniszterelnök hozzátette: Dahrendorf okos dolgokat mondott, de ebbe a hatvan évbe még ő sem kalkulálta bele az elmúlt 16 évet.
Képek: Forbes.hu
