Az ember elmegy az orvoshoz, és megkérdezi, hogy van. Az orvos elpanaszolja, hogy sok a beteg, sok az adminisztráció. Az ember hagyja, hogy kibeszélje magát, mert azt tanulta az emberi egyetemen, hogy a szőnyeg alá söpört problémák nyomán alakulnak ki a pszichoszomatikus betegségek.

Később az orvos is megkérdezi, hogy az ember hogy van. A női páciensek általában egy kis laza mellrák vagy méhnyakrák miatt érkeznek, a férfiakat némi vastagbél- vagy prosztatarák nyomasztja, de semmi komoly… Az orvos javasolja, hogy kérjen az illető időpontot a szakrendelésre. Remek ötlet!

Telefonos bejelentkezés után kap az ember időpontot a szakrendelésre, 2030-ra. Szerencsére ismer egy takarítónőt a rendelőintézetben, aki kijár neki egy 2027-es dátumot. Aztán tovább gondolkodik az ember, és eszébe jut, hogy az egyik volt diáktársa asszisztensnő lett. Fel is hívja, és pár óra leforgása alatt kap egy időpontot a jövő hónap közepére, és infót arról, hogy mennyit illik csúsztatni a soronkívüliségért…

A következő változás egészen váratlanul történik. Felköszönti az ember a nénikéjét névnapja alkalmából, feljön a szó persze az egészségi állapotról is, és kiderül, hogy a néni legjobb barátnőjének a fia rendel az adott helyen. Időpontot kap másnap 11-re, és egy jótanácsot: ne is próbálkozzon hálapénzt adni!

Az ember odaérkezik a rendelő előtti váróba. Csodálkozik, hogy nincs tömeg, amikor ilyen nehéz időponthoz jutni. Csupán egy betegtárs várakozik, akitől megkérdezi, hogy itt van-e a doki, van-e benn valaki, és neki mikorra van időpontja. Itt az orvos, nincs benn senki, és ő fél 12-re van előjegyezve.

– Tehát én vagyok az első – örvendezik az ember, de fél óra múlva már nem örvendezik, mert még mindig ugyanott ül, és nem hozott magával olvasnivalót. Nyomogathatná a mobilját, de máshol járnak a gondolatai.

Azon agyal, hogy milyen országban él. Ilyet akart-e, amikor 35 éve, fiatalos lendülettel, több ezer kortársával együtt kinyilvánította, hogy nem olyat akar, amilyen akkor volt…