Egy Dunába dobott, majd megkerült telefon története, az egy éjszakai szórakozóhelyen dolgozó férfi szerint

Az elmúlt hónapokban egy a Dunába dobott telefon uralja a híreket. Ki-ki vérmérséklete és pártállása szerint kommentel hozzá: lopás, rablás, nem történt bűncselekmény, ez bizony bűnügy, mondjon le.
Buli az Ötkertben, a Dunában kötött ki a telefon
Szendrei István volt az, akinek Magyar Péter elvette a telefonját az Ötkert nevű szórakozóhelyen mert többszöri felszólítás ellenére tovább videózta Magyar Pétert és társaságát miközben azok táncoltak, szórakoztak.
Az „úriember” az elmúlt időszakban áldozati pózba helyezkedve interjúkat ad főként volt és jelenleg is Fideszhez köthető médiumoknak, miközben Magyar Péter azt nyilatkozta a kihallgatása után, hogy a „sértett” megbukott a hazugságvizsgálaton.

- Sok sok éve dolgozom valamilyen módon az éjszakában. Megmondom őszintén én még nem láttam olyat, hogy egy szórakozóhelyen a biztonságiak ne a másokat zavaró, zaklató, jogellenes módon videózó személyt dobták volna ki, hanem az ezt szóvá tevő és a felvételek törlését követelő személyt. Pedig itt ez történt.
De nézzünk még további érdekes részleteket.
Kié volt akkor az Ötkert? Az Ötkert szórakozóhely mögött álló cégcsoport kulcsfigurái és alapítói közvetlenül vagy családi ágon, illetve üzleti tevékenységük révén erősen beágyazottak a volt kormánypárthoz (Fidesz / NER) kapcsolódó gazdasági és politikai körökbe.
Manninger Máté édesapja Manninger Jenő, aki a Fidesz egyik volt országgyűlési képviselője, korábban államtitkár és Keszthely polgármestere is volt.
Lefkovics György és családja a budapesti prémium vendéglátás ( Bestia, Tokio, Tom George…) egyik legismertebb arca. A neve és vállalkozásai többször kerültek a sajtóba olyan belvárosi (V. kerületi) ingatlanvásárlások kapcsán, amelyeket még a Rogán Antal által vezetett önkormányzat idején, jelentős bérlői kedvezményekkel bonyolítottak le. Jellemző ,hogy az éttermeiben időnként feltűntek a volt kormányzati holdudvarhoz köthető vagy Magyarországon menedékjogot kapott politikai menekültek is (például Nikola Gruevszki volt északmacedón miniszterelnököt is az ő egyik helyén fotózták le).

Az Ötkert szórakozóhelyen történt incidens idején a helyszíni biztonsági feladatokat a Valton-Sec Zrt. látta el. A Valton-Sec a magyarországi vagyonvédelmi piac egyik legnagyobb és legismertebb szereplője, amelyet a köznyelvben és a sajtóban gyakran emlegetnek „a Fidesz kedvenc őrző-védő cégeként”, mivel rendszeresen ez a társaság kapta a kiemelt állami rendezvények, kormányzati épületek, sportesemények és fideszes pártrendezvények milliárdos értékű védelmi megbízásait. A cég tulajdonosi háttere – a Prime Multi Magántőkealapon keresztül – szorosan kapcsolódik Mészáros Lőrinc üzleti köreihez és a kormányzati elit holdudvarához. A cég operatív irányítását vezérigazgatóként továbbra is a két kulcsfigura, Varga Lajos és Bessenyei István látja el.
Ezek után mindenki döntse el, hogy valójában mi is lehetett ez az ügy, a jóember miért tolta mások arcába a telefonját és miért videózta őket, mi volt ezzel a szándéka.
Forrás: Facebook kép: 24.hu, budapest.com
