Négy évet csúszhat a szekszárdi elkerülő? Már 2034 szerepel a hivatalos iratban

Ilona Mauthner | 2026-10-17
szekszárdi elkerülő

Alig hét hónap alatt nagyot változott a szekszárdi elkerülő út várható elkészültének időpontja. Orbán Viktor múlt év februárjában még arról beszélt, hogy a beruházás 2026 és 2030 között megvalósulhat. Egy friss kormányhivatali dokumentumban viszont már 2034 szerepel a második ütem várható forgalomba helyezésének időpontjaként.

Szekszárdi elkerülő: a határidő egyre tolódik

A Tolna Vármegyei Kormányhivatal szeptember 17-én indította el a második ütem előzetes környezetvédelmi vizsgálatát. A dokumentum egyértelműen fogalmaz: az elkerülő várhatóan 2034-ben állhat forgalomba.

Közben a nyomvonal is körvonalazódik. A tervezett, 2846 méteres szakasz az első ütem folytatásaként dél felé haladna, keresztezné a Magura-patakot, a Csatári-árkot és az Ebespuszta utcát, majd az Őcsény–Szőlőhegy összekötő útnál érne véget. A beruházás Szekszárd és Őcsény területét is érintené.

A tervek tehát pontosodnak, a határidő viszont távolodik. A februárban említett 2030-as végdátumhoz képest négy évvel későbbi időpont szerepel a hivatalos dokumentumban. Arról egyelőre nincs részletes magyarázat, mi indokolja az eltérést.

Kép: Made in Szekszárd és Magyar Építők

Hasonló híreink