Wessely Gábor jegyzete

Kár, hogy Isten nem pr-menedzser. Ha az volna, a keresztények lennének a legszebb, legokosabb, legerősebb, leggazdagabb, legsikeresebb teremtmények a Földön. Mindenki őket irigyelné.

Ha megállna egy méregdrága luxusautó a bevásárlóközpont előtt, és csak pakolnák, pakolnák bele a karácsonyra vásárolt ajándékokat, az emberek összesúgnának: ‒ Biztosan keresztények!

Kovácsné, amikor nyaralni indulna a férjével, epésen megjegyezné: ‒ Nézd meg Szabóékat, azok tavaly a Kanári-szigeteken voltak, most Dominikára mennek, mi meg nyolcadszor is körülbiciklizhetjük a Balatont! Erre Kovács úr így mentegetőzne: ‒ Nekik könnyű, mert keresztények, minket nem úgy neveltek a szüleink, de a gyerekeink nem maradnak ki a jóból, beszéltem a pappal, vasárnaponként ministrálhatnak!

Kik ülnének a templomban, az első sorokban?

Hatalmas érdeklődés mutatkozna a hit iránt. Zsúfolásig megtelnének az osztálytermek a hittanórákon, a teológiai fakultásra tízszeres lenne a túljelentkezés, s néhány srác még össze is verekedne – a szolgáló szeretet iránti vágytól vezérelve –, hogy ki csöngessen úrfelmutatáskor a nagymisén. A keresztények nyernének a televíziós tehetségkutatókon és az olimpiákon, közülük kerülnének ki a filmcsillagok és a slágerlistákat vezető sztárok.

Csakhogy érdekből „hinni” nem az igazi. Meggyőződéses hívő vélhetően semmivel sem lenne több, mint manapság. És nem azok mennének elöl a körmenetben, és nem azok ülnének a templomokban az első sorokban. Lehet, hogy Isten ezért nem pr-menedzser?

illusztráció: Shutterstock