Begyűjtötték a pártvezetőktől a szolgálati fegyvereket
A parlamenti képviselők fizetése a tizenötszörösére emelkedett

Az 1989-1990-es demokratikus fordulat Magyarországon vér nélkül ment végbe. Más
országokban adódtak kisebb-nagyobb összetűzések, de végül a keleti tömb minden államában
megtörtént az átalakulás. Romániában volt a legdrámaibb a helyzet, kéthetes fegyveres harc
árán – mely ezer áldozatot követelt – sikerült eltávolítani a diktátort. Nicolae Ceausescut,
feleségével együtt kivégezték.
A szovjet állampárt (SZKP) élére 1985-ben került Mihail Gorbacsov, aki komolyan gondolta
a népek önrendelkezési jogát. Nemcsak a peremországokat, de a Szovjetunió tagállamait is
„szabadon engedte”. (Később rengeteg bírálat érte azért, hogy hagyta széthullani a
birodalmat, noha Oroszország így is a világ legnagyobb területű országa maradt.)

Nálunk Kádár János volt a párt (MSZMP) főtitkára. Népszerűségnek örvendett – regnálása
alatt, az adott körülmények között a lehető legnagyobb szabadságot élvezhették az emberek
–, nem bántották. Az átalakult, új pártban (MSZP) kapott egy funkció nélküli pártelnöki
titulust, és a napi ügyekbe már nem beleszólva, öregesen, félig-meddig visszavonultan
töltötte napjait. (1989 nyarán hunyt el.)

Németh Miklós átmeneti (még mindig egypárti) kormánya 1988 őszétől 1990 tavaszáig, az
első szabad választásokig irányította az országot. A parlamentbe akkor hat párt került be:
MDF, SZDSZ, MSZP, FKgP, KDNP, Fidesz. A változások elindításában kétségtelenül nagy
szerepük volt az ellenzéki erőknek (Beszélő, lakiteleki sátor, ellenzéki kerekasztal), de az
MSZMP (később MSZP) reformpolitikusai nélkül nem mehetett volna végbe ilyen simán a
rendszerváltás. A miniszterelnökön kívül Horn Gyula, Pozsgay Imre, Nyers Rezső és Szűrös
Mátyás nevét illik megemlíteni.

És nem sokkal később Jánosi György is megjelent a színen,
akit egészen fiatalon, 35 évesen neveztek ki megyei elsőtitkárnak Tolnában. Aztán MSZP-
alelnök és a Medgyessy-kormány minisztere is volt.

Beszélgetés Jánosi Györggyel, ő volt az utolsó elsőtitkár

Sokan erőlködnek, hogy magas pozícióba jussanak. Jánosi György nem úgy indult, hogy
most pedig karriert fog csinálni. Nem kereste az érvényesülés útját. Őt megtalálta a feladat.
– Még tanítottam a szekszárdi főiskolán – emlékszik vissza –, amikor megválasztottak az
MSZMP utolsó Tolna megyei elsőtitkárának. Nagy meglepetést keltett, hogy mindössze 35
évesen (1989-ben) ilyen tisztségbe kerültem, hogy nem öltönyben jártam, hanem
farmerzakóban, és nem vettem fel a fizetésemet, mondván, hogy én megkapom a béremet a
főiskolától. Egy évvel később, 1990-ben már a párt országos alelnöke lettem. És 1991-ben –
egy halálesetet követően megüresedett helyre – bekerültem a parlamentbe.
– Hogyan jött össze ez a villámgyors siker?
– Engem is meglepett a dolog. Majdnemhogy véletlenül kerültem a politikai pályára. Már
diákkoromban verseket írtam – meg is jelentek a Tolna Megyei Népújságban, akkor még Csányi László
szerkesztésében –, később színjátszó csoportom volt, forgatókönyveket írtam, rendeztem. Az
MSZMP-be 1986-ban léptem be. Azelőtt háromszor is nemet mondtam az invitálásra. Hívtak
érettségi előtt, a katonaságnál és az egyetemen is. Az első munkahelyemen, a tanítóképző
főiskolán viszont egy jó társaság alkotta a pártszervezetet, s ott bevállaltam a csatlakozást.
Aztán úgy alakult, hogy 1988-ban delegáltak a megyei pártbizottságba, egy évvel később
pedig – többek kapacitálására – elindultam a megyei elsőtitkári posztért. Nemcsak személyi,
hanem nemzedékváltás is történt ekkor.

Én teljes mértékben hittem a többpárti demokráciában

– A lakosság túlnyomó többsége változást akart. Én teljes mértékben hittem a többpárti
demokrácia, az igazságosság megvalósíthatóságában, a hatalommal való visszaélés
megszüntethetőségében. Tolnában volt olyan eset – amely a későbbi korrupciós bulik
ismeretében már megmosolyogtató –, hogy az első titkár hivatali kocsival vitette a gyerekét
horgászni. Vagy hogy a kilátónál készített szobor fém szőlőleveleibe, vezető tisztségviselők
íratták be a neveiket a szobrásszal. Ezen felhördült, akinek a tudomására jutott. Szóval
beszálltam a ringbe, de nem akartam sokáig maradni, mert volt megrendelésem két könyvre a
Magvető Kiadótól, s azt tekintettem az én utamnak. Úgyhogy 1990-ben, miután
megalapítottuk az MSZP-t, átadtam a megyei vezető posztot másnak, s azt terveztem, hogy
visszamegyek tanítani, írni, tudományos munkával, szociológiával foglalkozni. (Az
országban elsőként mi indítottuk el főiskolai szinten a szociálismunkás-képzést, Szekszárdon.
Egyetemi szinten pedig Ferge Zsuzsa az ELTE-n.)

Egy szabad országban a politikai ellenfelek nem ellenségek

A bimbózó demokráciában sok minden megesett. Még az is, hogy a politikai ellenfelek nem
gyűlölték, hanem – bizonyos élethelyzetekben – segítették egymást.
– Vissza akartam vonulni a politizálástól 1990 tavaszán – eleveníti fel a történteket –, de
kértek, hogy utoljára még menjek el a kongresszusra. Elmentem, és másnap arra ébredtem,
hogy az MSZP alelnöke vagyok, Horn Gyula mellett. Azt a munkát 1998-ig végeztem, 2000-
2006-ig pedig választmányi elnökként dolgoztam. Egy évig, 2002-ben, miniszter is voltam, a
Medgyessy-kormányban. (Horn Gyula akkor már 70 éves volt, és nem vállalt tisztséget.)
Közben végig képviselősködtem is, 2010-ig.
– Egy másik párt, az MDF alapító tagjai között is volt egy szekszárdi, Csengey Dénes.
Hogyhogy a két, rendszert váltó barát, külön-külön hajóba ült?
– Nem volt ebből probléma. Nem muszáj mindenkinek ugyanúgy vélekednie a világ
dolgairól! Egy szabad országban a politikai ellenfelek nem ellenségek. Egyszer megtámadta
az SZDSZ az MDF-et egy amerikai újságban, és megbízta Dénest a pártja, hogy írja meg a
válaszcikket. Hazajött Szekszárdra, s mivel akkor még kevés helyen volt faxolási lehetőség,
segítettem neki: az MSZP-pártirodából küldtük át a cikket a budapesti Bem térre, az MDF-
hez. Volt nagy meglepődés a feladó láttán! Súrlódásunk egyszer adódott, amiatt, hogy én
Tolna megyében már akkor megcsináltam az ellenzéki kerekasztalt – tető alá hozva a
megállapodást az új pártokkal –, amikor az országos dokumentum még nem született meg. A
Dénest küldték le, hogy akadályozza ezt meg (ne előzzük meg az országos megegyezést), s ő
leállította a dolgot, ami engem eléggé felháborított.
– Párton belüli súrlódások is adódtak? Nem lehetett könnyű elviselni a zsugorodást, amikor a
850 ezres MSZMP-ből 80 ezres MSZP lett…
– Szükségessé vált az átrendeződés, a leépítés, ami nem ment simán. Akkor is elküldtek
néhányan a francba, amikor a megyei rendőrkapitánnyal nekiláttunk Tolnában begyűjteni a
kint lévő szolgálati fegyvereket. A járási pártvezetőkig bezárólag mindenkinek volt. Aki el
akarta tenni emlékbe, annak átfúrva visszaadtuk. De jött olyan telefon is, hogy beviszem, de
csőre töltve.

Nem kellene teret adni a pártokon belüli demagógiának

A privatizáció, a köztulajdon magánosítása rengeteg sérelemmel járt. Bár azok, akik
irányították – vagy irányítani próbálták – a folyamatot, azt hozzák fel mentségül, hogy
egyszerűen nem volt idő odafigyelni minden részletre, mert sok dolgot kellett egyszerre
csinálni, a jogszabályalkotástól, az államadósság csökkentésén át, az új, megfelelő
szakemberek megtalálásáig.

– Igaz, hogy őrjítő tempóban dolgoztunk – mondja –, mert, miközben a társadalom és a
gazdaság teljes átalakítását végeztük, a kárpótlást is meg kellett oldani, mégis, annak a
parlamentnek – a kilencvenes években – egészen más volt a hangulata, mint a későbbiekben.
A kultúráról például olyan emberek vitáztak, mint Darvas Iván (SZDSZ) és Bánfi György
(MDF), és ezzel a két nagyszerű színésszel a szünetben meg lehetett inni egy kávét.
Mindkettővel egyszerre, mert nem utálták egymást, csak ütköztették a véleményüket.
– A széthúzás, az ellenségeskedés mikor kezdődött; melyik párt sara?
– Sokan mutogatnak Orbán Viktorra (Fidesz) ennek kapcsán, de szerintem jó partnerre talált
Gyurcsány Ferencben (MSZP, majd DK). Utóbbinak nagy szerepe volt abban, hogy én
visszavonultam a politikától. A kiszorítósdi, a gyűlölködő hangulatkeltés nagyon nem
tetszett. A tárgyalás, a kompromisszumkeresés kell, hogy a közéletet jellemezze, a
döntéshozatalt megelőzze, nem a gátlástalan nyomulás és szitkozódás. Mi, 1996-ban még
hatpárti megállapodással készítettük el a médiatörvényt. Aztán amikor 1998-ban hatalomra
jutott a Fidesz, azonnal egypártosította a Médiatanácsot, amelybe addig minden párt egy-egy
embert delegált.
– Mit lehetett vagy kellett volna jobban csinálni, hogy kellemesebb szájízzel gondoljunk a
rendszerváltásra?
– A pártokon belül kellett volna józanabbul viselkedni, nem engedve a diktatórikus
törekvéseknek, az egyszemélyi tündöklésnek, a demagógiának. Torgyán József (FKgP) se
volt semmi ebből a szempontból, de a pártját a Fidesz bedarálta, a KDNP-t lenyelte, az
SZDSZ meg feloldódott és szétfolyt. Elbillent az egész magyar politikai rendszer jobbra.
Számottevő baloldal nincs, márpedig elég nehéz egy európai parlamentáris demokráciát
fenntartani úgy, hogy nincs politikai egyensúly. Vagy legalább egyensúlyhoz közeli állapot.
A most választást nyert Tisza párt se baloldali. Sajnos a Gyurcsány-érát a személyes
haszonelvűség térnyerése jellemezte. Vagyis: fontosabb a parlamenti szék megtartása, mint a
baloldal léte.

A hibák leplezésével igyekeznek szépnek bemutatni az eltorzult ideológiát

Eltorzult a politikai közélet, megváltoztak a hatalomra került közszereplők. A jövedelmi
viszonyokra sem mondható, hogy igazságosak.
– A privatizáció során nagyokat lehetett szakítani – mutat rá. – Éltek is a lehetőséggel,
belföldi és külföldi érdeklődők egyaránt. Most már tudjuk, hogy nem mindenki befektetési
szándékkal érkezett. Voltak, akik csak piacot akartak szerezni, főleg az élelmiszeripari
feldolgozó üzemek megvásárlásával, és bezárásával.
– Régen egy gyárigazgató ötször annyit keresett, mint egy dolgozó. Ma hússzor, ötvenszer
annyit is hazavihet a főnök, mint a beosztott. Ez reális dolog, a piacgazdaság velejárója?
– Irreális, de ki szólna ellene? Nincsenek már erős szakszervezetek. Teljesen erodálódtak. A
tisztségviselők beálltak a sorba, az a fő gondjuk, hogy megtartsák a pozíciójukat, nem az,
hogy védjék a melósok érdekét. Azt is látjuk, hogy a parlamenti képviselők fizetése a
kilencvenes évekhez viszonyítva a tizenötszörösére emelkedett. Akkoriban 100-200 ezer
forintért dolgoztunk – attól függően, hogy ki, milyen plusz munkát végzett még (pl. bizottsági
tagság) –, most 1,5–2 millió közötti a honatyák jövedelme. (Változásra vannak ígéretek,
idővel majd kiderül, mi valósul meg.)
– Mássá lesz, aki magasra kerül? Torzítja a személyiséget a hatalom?
– Sokakon láttam ilyesmit, és vigyáztam, hogy ez nálam ne következzen be. Régen is voltak
olyan emberek, akik a hibák leplezésével igyekeztek ragyogónak bemutatni magukat, és az
általuk képviselt, eltorzult ideológiát. Amikor a nyolcvanas évek közepén be akartuk indítani
a szociálismunkás-képzést Szekszárdon, egy potentált MSZMP-s kijelentette, hogy szó sem
lehet róla, mert ez nyílt beismerése lenne annak, hogy a szocialista társadalomban előfordulhatnak működési hibák. Csak a Németh-kormány hatalomra kerülése után
kezdhettük a képzést; Glatz Ferenc nűvelődési miniszter adta az áldását rá. Máig népszerű
szak. Oda ugyan nem tértem vissza, de az íráshoz igen, miután a szitkozódós politikai
„kultúrából” elegem lett. Eddig öt verseskötetem jelent meg, a legutóbbinak, a Váróteremnek
szekszárdi bemutatója is volt.

Párjával Eszterrel, hetven évesen talált rá újból a szerelem – kép: Jánosi György Facebook

Jánosi György 1954-ben született, Szekszárdon. Népművelő diplomát a debreceni Kossuth
Lajos Tudományegyetemen szerzett, 1979-ben. Ugyanabban az évben kezdett dolgozni a
szekszárdi Tanító- és Óvóképző Főiskolán, ahol 1990-ig volt munkaviszonya. Közben 1989-
ben megválasztották az MSZMP Tolna megyei elsőtitkárává. Másoddiplomát 1985-ben
szerzett az ELTE-n, szociológia szakon, s ugyanabban az évben doktorált, Debrecenben. A
szórakozás történeti funkcióváltozásai című disszertációja – egy történetszociológia – könyv
alakban is megjelent a Magvető Kiadónál. MSZP-s országgyűlési képviselő 1991-2010-ig
volt. Fél évig (1994-ben) a Művelődési és Közoktatási Minisztérium államtitkáraként
dolgozott, egy évig (2002-ben) gyermek- ifjúsági- és sportminiszterként.
Párkapcsolatban él, két gyermeke és egy unokája van. Szabadidejét az irodalomnak szenteli,
eddig öt verseskötete jelent meg.