Írósors: Faludy – jegyzet
Húsz éve halt meg Faludy György. Világpolgár volt – kényszerűségből. Itthon csak
kalandvágyból tartózkodott – átmenetileg.
Szerette a botrányt, mint Salvador Dalí, de az ő legnagyobb botrányait mások idézték elő. Először 1938-ban hagyta el az országot. A háború után hazatért, aztán beutalót kapott a recski kényszermunkatáborba; 1956-ban disszidált.
A rendszerváltás előszelét megérezve, 1988-ban költözött újra vissza, Budapestre.
Írásait tilos volt itthon kiadni, évtizedeken át. Én Svájcban olvastam tőle először a Tanuld
meg ezt a versemet című művét, egy chicagói magyar folyóiratban. (Amikor hazajöttem –
1982-ben – beidéztek a rendőrségre, és egyebek mellett az a kérdés is elhangzott, hogy
találkoztam-e Faludyval vagy más emigráns íróval.)
Indexen volt nálunk többek között Jókai, Táncsics, Babits, Örkény, Déry, Márai, Pilinszky és
Faludy is. Magyarországon a jelentős írókat nem ünnepelni, hanem betiltani szokás. Olykor
mindkét tábor így döntött – politikai fordulaton innen és túl –, mint ahogy Mindszentyt
bebörtönözték a nyilasok és a kommunisták is.
A hatalomra kerülő gondolkodás- és véleménymentes, hízelgő, hőzöngő emberek nem tudják elviselni, ha valaki önálló, korrekt véleményalkotó. Szapulják, ellehetetlenítik, lesittelik, kivégzik.
Szamuely Tibor felesége, Szilágyi Jolán így kezdi a Babits cikkére reflektáló levelét, 1920-
ban: „Te disznókutya! Agyad rohadt konzervdoboz…”
Hát nem aranyos?
Első kép: Wessely Gábor/Facebook
