„Az én gyerekem már írja a betűket! Az enyém már összeolvassa szavakat! Az enyém már
100-ig is elszámol….” Ismerős mondatok a játszótérről, igaz? De ezek jelentik-e valójában a kihívást ma annak a gyermeknek, aki először lépi át az iskola kapuját? – tette fel a kérdést a szekszárdi óvodapedagógus.

Iskolakezdés feszültségekkel, de miért is?

A tanítók évről évre azt tapasztalják, hogy nem az értelmi képességek, nem az íráshoz,
olvasáshoz vagy a matematikához szükséges képességek hiánya jelent problémát, ezeken a
területeken felkészülten érkeznek a lurkók az iskolapadba.
Ami megnehezíti a gyermek és a tanító számára egyaránt ezek kibontakoztatását, azok a
szociális, érzelmi képességek éretlenségei.
A gyermekek nagyrésze rosszul tűri a monotóniát és a kudarcot, hiányzik a kitartás, a
figyelem tartásának edzettsége, a kooperatív feladatmegoldásokhoz szükséges
alkalmazkodás, önbizalom és önuralom jó aránya, hogy a másik gondolatára nyitott
legyen, egyáltalán végig hallgassa társát az iskolában használt kooperatív feladatmegoldó
helyzetekben, ahol csapatban kell gondolkodni.

Meg kell tanítani a gyereket türelmesnek lenni

A gyermekek gyakran türelmetlenül és figyelmetlenül hallgatják végig a felnőtt feladatadását
is, ezért a megoldása is pontatlanná válik, ami kudarchoz vezet, melyet szintén nehezen
viselnek.
Ehhez nem bizonyul elegendőnek az óvoda, bizony a családi életben is edzenünk kell a
gyermekek ezen pszichés funkcióit, már csak amiatt is, mert a személyiségfejlődésben ez a 7
éves korig tartó szakasz meghatározó, ezután már nagyon nehéz a kialakult
alaptulajdonságokon változtatni.
A jövőkutatások szerint az életbe való beváláshoz, a rájuk váró villámgyorsan változó
körülményekhez való alkalmazkodásban is ugyanezen képességekre lesz szükségük ahhoz,
hogy munkahelyet, foglalkozást tudjanak váltani, a változásokra stresszforrás helyett
kihívásként tekinteni vagy épp családi szerepeikben kitartani. A jövőelemzők által sokat
emlegetett rugalmas probléma megoldáshoz – az újszerű, kreatív utak kereséséhez a
begyakorolt sémák helyett – is ezekre az alapképességekre: a kitartásra és a rezilenciára: a
kudarcokból és nehézségekből való felállásra lesz szükségük.

De mit tehet a szülő? Adjunk egyszerű feladatokat!

Kihívás nélkül nem épül önbizalom és kitartás. Amikor egy szülő ad feladatot, az azt üzeni
szavak nélkül, de sokkal mélyebben a gyermeknek, hogy: Képes vagyok rá. Mert a
gyermekhez legközelebb álló anya és apa mondja, akiben a gyermek leginkább bízik. Ha azt
éli meg, hogy ők elhiszik róla, hogy meg tudja csinálni, maga is el fogja hinni. Jobban, mint
bárki másnak.

Ez a lélekedzés fokozatosan, mindig egy fokkal nagyobb kihívást jelentő feladattal tud
megvalósulni.
Egyszerű feladatokra gondoljunk: amit rendszeresen fog ő elvégezni, ami már nem mindig
lesz olyan izgalmas. Ő locsolja a szobanövényt, ő teregeti ki a zoknikat, ő terít meg, ő rak
rendet egy bizonyos polcon. Erősítsük meg benne, hogy milyen nagyra becsüljük és mekkora
segítséget jelent nekünk az ő feladatának az elvégzése és hogy milyen megnyugvás
számunkra, hogy ebben számíthat rá a család.
Ezzel nem csak a monoton tevékenységhez szoktatjuk, hanem azt az énképet is erősítjük
benne, hogy ő egy csapatjátékos, akinek felelőssége van, ami a kooperatív tanulási
módszereket alkalmazó tanórákon fogja őt segíteni.
Időnként váltsunk.

Erősíteni az önbizalmát új feladatokkal és dícsérettel

Adjunk más típusú feladatot is. „Olyan jól csinálod már, olyan büszke vagyok rád, hogy arra
gondoltam, hogy most új feladatot bízok rád.” Ez erősíti az önbizalmat és tudatosítja, hogy
észrevették az erőfeszítéseit. Váltania kell, elhinni, hogy ez is menni fog. Eggyel nagyobb
kihívás és felelősség lehet például egy kisállat gondozása.
„Hallgass végig, kérlek!”

A gyermek türelmét, figyelmét és önuralmát olyan egyszerű módon is edzeni tudja, hogy nem
fogadja el, hogy a gyermek belevágjon minden szavába. Adjunk pozitív megerősítéseket:
„Milyen jó érzés volt nekem, hogy a szemembe nézve végig hallgattál, így éreztem, hogy
figyelsz rám és fontos neked, amit mondok. Most mondd el te is, ami erről eszedbe jut, most
én foglak végighallgatni téged.”

Megtanítani a stressz kezelésére, feszültségoldásra

Az ügyes voltál, valójában üres szó, valójában nem motivál. Helyette mondhatjuk: Láttam,
milyen nagyon vártad már, hogy kerékpározhass, de te mégis befejezted a locsolást. Igazán
kitartó voltál! Olyan büszke vagyok rád!
Lesz, amikor nem sikerül a feladat elsőre, de otthon még ott állunk mellette és a kudarcának a
feldolgozásában, a bátorításban segíteni tudjuk. Meg tudjuk mutatni azokat a technikákat,
amivel el tudja viselni a kudarcból jövő indulatot és önbizalomvesztést.
Megtaníthatjuk közben a stressz kezelésére: bárhol és bármikor alkalmazható légzéstechnikát
vagy a szorítás-elengedés technikáját vagy együtt kereshetjük vele, még az otthoni
biztonságos környezetben azt a módot, mellyel ő leghatékonyabban tudja magát
megnyugtatni. Mindannyian mások vagyunk, fogadjuk el, hogy gyermekünk számára nem
biztos, hogy az a tevékenység lesz a feszültségoldó szelep, mint ami nekünk vált be.
Az élet csupa váratlan fordulat. Főként ott, ahol kisgyermeket nevelünk. Nem minden nap fog
sikerülni. De nem is a merevséget, hanem a kitartó, de rugalmas hozzáállást szeretnénk
mintául adni.

Fotó: Shutterstock