Gyémántdiploma-átadás Sopronban. A számok nem éppen szívderítőek: 33-an kezdtek, 24-en végeztek, és heten élnek még azok közül, akik az Erdészeti és Faipari Egyetem (ma: Soproni Egyetem) faipari mérnöki karán szereztek oklevelet, 1966-ban. Van közöttük egy szekszárdi is: dr. Márkus István, a helyi bútoripar nagy öregje, aki szakmai doktorátust is szerzett.

Gyémántdiplomás lett a faipari doktor

Cégét ma már fia vezeti, de ő is bejár, tanácsadóként tevékenykedik.  

– Hogyan lesz valakiből faipari doktor?

– Műszaki doktorátusnak nevezik ezt – mondja Márkus István. – A poliuretán formahab-technológia bevezetése a hazai bútoriparban. Ez volt a disszertációm témája, 1982-ben. Már tíz évvel korábban, a szakmérnöki dolgozatomban is ezzel foglalkoztam. Akkoriban nagy újdonságnak számított.

A gyémántdiplomát dr. Magoss Endre dékán adta át dr. Márkus Istvánnak

– Egy jófejű fiatalember miért pont a bútorgyártás iránt érdeklődött?

– Apám kiváló szekszárdi asztalosmester volt, a bátyám is, mielőtt tanár lett, asztalosként dolgozott, úgyhogy én is erre indultam el. Budapesten elvégeztem a faipari technikumot, aztán Sopronban az egyetemet. Dolgozni 1960-ban kezdtem a győri Cardo bútorgyárban, de édesapám egészségi állapotának romlása miatt hazajöttem. A Szekszárdi Bútoripari Vállalat ösztöndíjasaként tanultam tovább. 

– És amíg létezett a vállalat, ott dolgozott?

– Nem. Voltak kitérők. Üzemvezetőként kezdtem, aztán átmentem a TOTÉV-hez szakipari főépítésvezetőnek. Rengeteg emlékezetes építkezés részese lehettem a megyében: lakótelepek, áruházak, állattartó telepek, magtárpadlásos istállók. Volt egy olyan kormányprogram 1968-ban, az új gazdasági mechanizmus idején, hogy tíz év alatt 550 ezer lakás építendő az országban. Tulajdonképpen ez húzta a bútoripart is, mert a lakásokat be kellett rendezni. Háromévnyi építésvezetősködés után hívtak vissza a bútoripari vállalathoz, műszaki igazgatói, főmérnöki beosztásba. Aztán a hetvenes évek végén, elkezdtek bevinni embereket „az életből” az államigazgatásba. Magyarul: olyan kollégákkal igyekeztek feltölteni az apparátust, akiknek volt szakmai rálátásuk, gyakorlatuk. Így tíz éven át, 1980-tól 1990-ig a megyei tanács ipari osztályának vezetője voltam.

– A rendszerváltás után saját céget alapított?

– Igen, 1990 végén, egy pesti és egy olasz üzlettársammal megalapítottam a Valum Kft-t, aminek, egy 1997-es átalakítást követően, egyedüli tulajdonosa lettem. Főleg bútorszerelvények forgalmazásával foglalkoztunk, magas színvonalon. Ötször nyertünk vásárdíjat Sopronban. A gyártást, többnyire konyha és irodabútorok beépítését a fiam cége, az 1993-ban létrehozott Már-ker Kft. végezte. Akkor vettük a telephelyünket is. Az a kft. a válság előtti időszakban, két műszakban, ötven embert foglalkoztató vállalkozássá nőtte ki magát. De jött a gazdasági mélyrepülés, ami miatt 2012-ben összevontuk a két céget; a Valum név maradt, a Már-ker megszűnt. Így mentünk tovább.

– Dolgozik még gyémántdiplomásan is, vagy már visszavonult?

– Amikor 75 éves lettem, megköszöntött a fiam és a lányom. Mondtam: akkor én is adok nektek egy kis ajándékot, a Valum Kft-t. Nem könnyen, de gyorsan hoztam meg a döntést. Még azért be-bejárok a nyolcadik ikszen túl is, tanácsot adok, ha kérnek, de már nem szólok bele az aktuális ügyekbe. Horgászni járok, sok időt töltök a családdal, az unokáimmal és a barátaimmal. De mégiscsak a faipari telephelyen vagyok a legszívesebben. Ott az életművem.

(A gyémántdiploma egy felsőoktatási intézmény által adományozott díszoklevél, amelyet azok a volt hallgatók kapnak, akik az oklevelüket 60 éve szerezték meg.)

Beküldött fotók