Szórakoztunk. Főleg én. Családunk ifjaival elmentem Pestre, a cirkuszba. Ahogy manapság illik, megvették online a jegyeket az előadásra és a vonatra, aztán az állomáson nyomogatták az okos telefonjaikat, hogy kiderítsék, hányadik vágányra érkezik a szerelvény.

Okos telefon, virtuális tér, appok, navigációk világában

Versengtek, ki bukkan rá elsőként az értékes adatra a virtuális térben. Én meg felnéztem az információs táblára, és leköröztem a csapatot: a másodikról indul.

Útközben a fővárosi közlekedésre kerestek rá: metróval kell mennünk a Deák térig, onnan kisföldalattival a Városligetbe, a Széchenyi fürdőig. Az átszállásnál akadt némi bonyodalom, mert sehogy se találtak olyan applikációt, amelyik a föld alatti tájékozódást segítette volna. Még a végén eltévedünk a mozgólépcsők, le-, fel- és átjárók labirintusában! Elmélyülten kattintgattak, megint csak lefelé pislogva, én meg felnéztem az útbaigazító piktogramokra, és azt mondtam: itt jobbra, aztán ott megint jobbra.

Kiszállva a fürdőnél, nemes vetélkedésbe kezdtek, hogy ki talál hamarabb gyalogosoknak való navigációs alkalmazást.

Merre induljunk? GPS-es program, műholdas kapcsolat… Izgatottan szemeztek a kijelzőjükkel, persze lehajtott fejjel, én meg felnéztem és megláttam az út túloldalán a Fővárosi Nagycirkusz feliratot. Menjünk át, ott van – mutattam nekik. Hitetlenkedtek. Okostelefon nélkül is lehet tájékozódni, informálódni, élni?

Igen, sok minden megoldódik, világossá válik, ha valaki felfelé néz…