Az ügynökakták és az állambiztonsági múlt dokumentumai napok óta komoly indulatokat kavarnak. Boldog-boldogtalan véleményt formál: miért éppen most kerülnek elő ezek az iratok, van-e egyáltalán értelme a múlt bolygatásának, és kinek használ, ha évtizedekkel később nevekre, történetekre és egykori besúgókra derül fény? Sokan attól tartanak, hogy barátságok, emberi kapcsolatok mennek majd tönkre, és olyan emberekről is lehull a lepel, akiket eddig nagyra becsültünk.

Ügynökakták: Tolnában is szép számmal voltak besugók

„Kell ez nekünk?” – kérdezik sokan. „Ettől olcsóbb lesz a kenyér?” – teszik hozzá mások.

Nem, nem lesz olcsóbb. A boltokban sem változnak az árak, és a mindennapi gondjaink sem oldódnak meg attól, hogy megismerjük a múlt eddig elhallgatott fejezeteit. Az is könnyen előfordulhat, hogy egyeseknek végleg megroppan a gondosan felépített tekintélye, másoknak pedig fájdalmas csalódást okoz az igazság.

Titokban elhelyezett kamera – forrás: JEL újság

De valóban az a megoldás, ha nem akarunk tudni róla?

A múltat nem lehet meg nem történtté tenni, az elhallgatás azonban nem teszi meg nem történtté a bűnöket, a kollaborációt vagy az emberi gyengeségeket sem. A történtek feltárása nem bosszú, nem öncélú sárdobálás, hanem lehetőség arra, hogy végre szembenézzünk azzal, ami velünk és előttünk történt.

Nem azért van szükség az igazságra, mert attól holnap jobb lesz az életünk, hanem azért, mert a hazugságra és a hallgatásra nem lehet tiszta jövőt építeni. A mi nemzedékünknek is joga van megismerni a valóságot, az utánunk következőknek pedig még inkább: nekik már nem találgatásokból, legendákból és gondosan őrzött titkokból kellene megérteniük a történelmünket.

Lehet, hogy fájni fog. Lehet, hogy csalódást okoz. De a múlt feltárása nélkül nincs valódi szembenézés, szembenézés nélkül pedig nincs esély arra, hogy a következő nemzedékek tisztábban lássanak.

Minden településen voltak besúgók, ilyen volt a rendszer

Elkezdtük kigyűjteni, melyik településen, hányan rendelkeznek állambiztonsági múlttal Tolnában. Egy idő után be kellett látni, hogy nincs olyan falu vagy város ahol ne lettek volna besúgók. Csak a legjellemzőbbeket tesszük közzé.

Szekszárd 203 fő, Bonyhád 41, Dombóvár 149, Paks 109, Dunaföldvár 53, Pincehely 33, Tamási 89, Tolna 97, Hőgyész 18, Kölesd 17 fő.

Korabeli kémkütyű – forrás: RTL.hu

Az igazán érdekes az lenne, ha a tartótisztek nevét is közzétették volna, hiszen ők voltak azok, akik a Kádár-korszakban a Belügyminisztérium politikai rendőrségének a főállású tisztjei voltak. Ők voltak azok, akik kiválasztották azokat, akiket – zsarolással vagy egyéb ráhatással – besúgónak beszerveztek. Természetesen voltak olyan ügynökök is, akik „hazafias” érzésből maguk jelentkeztek besúgónak.