Újságíró ritkán kerül a diktafon túloldalára. Újságíróval ritkán készül interjú. Most, hogy
Ihárosi Ibolyától végleg búcsút vettünk, elmondható, hogy az itt következő – hét évvel ezelőtti
– beszélgetés volt az első és utolsó, ami róla szólt.

Egy újságíró emlékére – az első és utolsó interjúja

Az újságírói nyüzsgés, nyughatatlanság velejárója sokszor a családi élet ziláltsága, a
munkahelyek váltogatása is. Ihárosi Ibolyára ez nem volt jellemző. Lehet, hogy maga sem
gondolta akkor, de, ahol 21 évesen, 1971 április 5-én kezdte a pályát, ma is ott dolgozik, a
Tolnai Népújságnál. (A rendszerváltás előtt Tolna Megyei Népújság volt a lap neve) Immár
48 éve tájékoztatta az olvasókat a megyében történő eseményekről, és készített interjúkat,
riportokat, érdekes embereket, élethelyzeteket bemutatva.
Véménden született, a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban érettségizett, később a MÚOSZ
újságíró iskoláját is elvégezte.

Ihárosi Ibolya a képen lányával, Évával (fotó: Facbook)

Csak úgy írogattam, kedvtelésből, magamnak és az iskolai faliújságra

Férjét sajnos elég korán elvesztette; régóta volt özvegy. Házasságából egy lánya született, Letenyei
Éva, asszonynevén Kálmándy Éva, aki magyar-esztétika szakra járt, majd jogi asszisztens
végzettséget szerzett.
Vannak, akik ösztönösen érzik, hol a helyük. Vannak színpadra termett emberek, vannak
gyógyítók, vannak pedagógus alkatok. Ihárosi Ibolya újságírónak született.
‒ Még nem is tudtam, hogy ez egy pénzkereső foglalkozás – mondja -, amikor már írogattam.
Csak úgy, kedvtelésből, magamnak és az iskolai faliújságra, hetedikes-nyolcadikos koromban.
Nyomtatott diáklap még nem létezett akkoriban. De amikor középiskolába kerültem, már
jelentek meg cikkeim a KISZ által kiadott, Baranya Ifjúsága című újságban.
Dolgozni a Somogyi Hírlapnál kezdett, külsősként, 1970-ben. A következő év tavaszán
jelezte egy ismerőse, hogy Tolna megyében van üres státusz. Ekkor jelentkezett az itteni
főszerkesztőnél.
‒ Eljöttem életemben először Szekszárdra – mesélte. – Virágoztak a tulipánok, szépnek láttam a
várost. Rövid beszélgetés után egyből felvett Petrits Feri.
Következett az akkori szokásoknak és szabályoknak megfelelően három hónap próbaidő,
három év gyakornoki idő, és két év újságíró iskola. Végigjárta, befejezte a hároméves
politikai főiskolát is, de a szakdolgozata már nem készült el. A rendszerváltáskor megszűnt az
iskola.

Axel Springer Magyarország Kft.-s évek

A Tolna Megyei Népújságot 1990-ben megvette – nyolc másik megyei lappal együtt – a
hamburgi anyacéghez tartozó Axel Springer Magyarország Kft. A lap neve attól kezdve
Tolnai Népújság. A dolgozókat megtartották, az újságírói szabadságot nem korlátozták.
Változott viszont a lapgyártás menete. Saját nyomdát működtettek, saját terjesztőhálózatot
építettek ki, és a cikkeket előre tervezett laptükörbe, adott méretűre kellett megírni.
Az újságírók többsége, így Ihárosi Ibolya is rövid idő alatt alkalmazkodott az új helyzethez. S
bár kezdtek létrejönni a helyi tévék, helyi rádiók, a megyei lapoknak még mindig jelentős
közízlésformáló, közhangulat-befolyásoló szerepük volt.

‒ Még a pályám legelején – emlékezett vissza -, egész oldalas riportot írtam arról, hogy az
egyik kisvárosban, három fiatal tanítónő a szolgálati lakásban fogadta a barátait. Fiúkat és
lányokat is, zenét hallgattak, beszélgettek, jól érezték magukat. Szájukra vették őket a helyiek,
az iskolaigazgató is nemtetszését fejezte ki. De, miután megjelent a cikk, arról, hogy nem
olyan rettenetes dolog, ha a fiatalok szórakozni mernek, leszálltak róluk.
Ma már ilyen hatás elképzelhetetlen. Egyet, s mást el tud érni az újságíró, ám Ihárosi Ibolya
alapelve, hogy az ebben a szakmában dolgozók feladata nem az elintézés, hanem a bemutatás.
Szereptévesztés, ha egy publicista elkezd politizálni, bíráskodni, igazságot osztani. Az nem az
ő dolga. Csak a tudósítás, a tények vázolása, az ellenérdekelt felek véleményének közlése. A
következtetést az olvasó, illetve a hatóság vonhatja le, ha akarja.

Mediaworks Hungary Zrt-s évek

Óriásit változott a technika, a szerkesztőségek felszereltsége is az elmúlt évtizedek során.
Pályakezdőként még mechanikus írógépen dolgozott az időközben Szekszárdra költözött
újságíró. Aztán következtek az elektromos masinák, majd kezdetét vette, 1990-ben a
számítógépes korszak. Ismét változott a lapgazda, 2015-ben a megyei lapok többsége a
Mediaworks Hungary Zrt-hez került. Ám a vidéki szerkesztőségek élete, Ihárosi Ibolya szerint
nem sokat változott.
‒ Meghagyták mindig a megyei jelleget – mondja -, belátva, hogy az itt élőkhöz az itt élők
tudnak szólni. Napi ügyekbe – kezdetben – nem avatkoztak bele, nem rendeltek és nem tiltottak le cikkeket.
Persze tudtuk, hogy mikor, mi a tabu téma, s azt leszámítva, némi öncenzúrát alkalmazva
szabadon írhattunk. A szocializmusban nem lehetett feszegetni ’56 ügyét, az oroszok itt
állomásozásának kérdését, és azt, hogy miért egy jelölt közül „választunk” négyévente. A
kollégák értették a dolgukat. A főszerkesztőket persze minden korszakban orientálták; nyilván
ma is. Az is igaz, hogy nincs a világon olyan újság, amely a tulajdonos képviselte eszmeiség
bírálatára szakosodott volna.
Gyakran mondogatják, hogy felhígult a szakma, elszaporodtak a tehetségtelen firkászok. Ez
országos viszonylatban részint lehet, hogy igaz, de a kisebb helyeken nem. Azért nem, mert
egy Szekszárd méretű városban, még önjelölt publicistából sincs sok. Ugyanakkor minden
tehetséges tollforgató idejelentkezik; nincs is más lehetősége.
Ami viszont alkalmatlan a feladatának ellátására, az a sajtószakszervezet. Viccnek is rossz,
megítélése szerint szakmai érdekképviseletről, érdekérvényesítésről beszélni. Az sem
üdvözlendő megoldás, hogy a kormány hozzon létre sajtókamarát. Ha az újságírók képtelenek
megvédeni magukat és a szakma tisztaságát, becsületét, megfelelő színvonalú gyakorlását,
akkor – szerinte – úgy kell nekik!

Mindenkinek vannak közölhetetlen kéziratai

Hatvanévesen nyugdíjba ment, de ugyanúgy dolgozik tovább. Ha újrakezdhetné is ezt a pályát
választaná, el se tudna képzelni mást. Számos nagyinterjúja jelent meg a vasárnapi
lapszámokban, amíg a vidéki szerkesztőségek újságírói is kaptak erre lehetőséget. A vasárnapi
szám azonos tartalommal jelent meg a céghez tartozó minden megyei újságban. Ezeket
egyszer talán jó lenne összegyűjteni. Érdekesnek találná az azóta karriert csinált, vagy éppen
levitézlett helyi közéleti szereplők ismételt megszólaltatását.
A sok évtized alatt felhalmozódott újságírói tapasztalatok, olykor, csak úgy maguktól
aforisztikus formát öltenek. Ezeket Magamnak (is) mondom címszó alatt gyűjtötte össze
Ihárosi Ibolya. Néhány ezek közül: „Mindenkit meg kell hallgatni. Ha nem hiszel semmiben,
neked sem fognak hinni.  A valóság nem elméleteid igazolására való. Mindenkiben meg kellbíznod, de egy pillanatig se tűrd el, hogy hülyének nézzenek. Te vagy a felelős riportalanyod
minden  szaváért, mert lehet, hogy ő nem tudja mit beszél, de neked tudnod kell mit, miért
írsz le. Csak a saját bőrödet viheted a vásárra. Mindenhova vissza kell menned. Az információ
hatalom, de nem arra szolgál, hogy legyen mivel hatalmaskodnod. Ha nem hallod a
riportalanyod gondolatait, nem figyelsz.

A nyilatkozót meg kell védened, szükség esetén önmagától is. Nem fontos, hogy mindenki szeressen, hiszen te sem szerethetsz mindenkit. Ha nem mersz szubjektív lenni, menj programozó matematikusnak! Ha nincs humorérzéked, válaszd inkább a politikai pályát! Az igazság nem népszavazás kérdése. Döglött oroszlánba nem rúgunk, már csak azért sem, mert lehet, hogy feltámad. Kudarcaid a legnagyobb nyilvánosság előtt zajlanak, a sikereid senkit sem érdekelnek. Aki hajszolja a sikert, sosem fogja utolérni. Mindenkinek vannak közölhetetlen kéziratai.”
Tanítani kéne ezeket a szakmai bölcsességeket az újságíró iskola növendékeinek!

Elbúcsúztattuk Ihárosi Ibolyát a szekszárdi temetőben. Kollégák voltunk a Tolnai
Népújságnál, 76 évet élt. (Sokunk közös fészke volt a Népújság, aztán szétszóródtunk a
megyében, az országban.) Összejöttek a régi újságírók – meg az újabbak közül is néhányan –,
volt aki Baranyából, volt aki Pestről jött. Kár, hogy ilyen élethelyzetek kellenek a találkozásokhoz.