Balett, foci, kosár, karate, néptánc, úszás, művészetek, angol, német…
Így tanév elején elénk sorakoznak azok a lehetőségek, amelyekkel szeretnénk gyermekünk tehetségét
vagy mozgásigényét majd heti szinten, külön elfoglaltságot jelentő foglalkozásokon kielégíteni.
Nem könnyű eldönteni, hogy a sokrétű kínálatból, mit és milyen mennyiséget válasszunk gyermekünk
számára.

Tanév kezdete: hogyan kerülhető el a gyermek túlterheltsége?

Vizsgáljuk meg őszintén magunkat. A választásunk valójában kiről szól?
 Könnyű észrevétlenül belesodródnunk egyfajta versenybe a többi szülővel abban, hogy hány
féle táncra, edzésre, nyelvórára jár a gyermek.
 Kérjünk segítséget, hogy a velük foglalkozó pedagógusok is tehetségesnek látják-e azon a
területen, amit választani készülünk.
 Gondoljuk át, hogy a választott tevékenységtől nem-e a mi meg nem valósult álmaink
beteljesítését várjuk, hogy gyermekünket valóban motiválja-e és sikerélményeket hoz-e
számára, amit plusz időben csinál.
 Ha gyermekünk testalkata és talentuma valóban igazolja választásunkat, figyeljünk az
életkorához és az ő életritmusához igazodó terhelés mennyiségére.
 Vegyük figyelembe, mennyi közös idő marad arra, hogy „csak együtt vagyunk” ami mások
számára kevésbé látványos, de a gyermek biztonságérzetének viszont elsődleges.
 A szabad játék még kisiskolás korban is fontos tényezője a gyermek kiegyensúlyozott
mentális állapotának, hiszen ebben tudja kijátszani, ezáltal feldolgozni az őt ért pozitív és
negatív élményeket egyaránt. Ne vegyük ki a kezükből ezt a természetes úton történő
stresszkezelő technikát.

Figyeljünk a jelekre, a körömrágás már egy jelzés a szülő felé

Ne csak a döntés előtt firtassuk, van-e hozzá kedve, hanem közben is mérjük fel, milyen hatással van
rá. Nyilván megbeszéljük vele, hogy lesznek olyan napok, amikor nem lesz kedve hozzá és akkor sem
hagyjuk abba, hogy kitartásra neveljünk. Azonban ha hosszú távon szenvedésnek, túlterhelőnek látjuk,
akkor tudjuk elengedni a megkezdett folyamatot, ahelyett, hogy mondjuk rászólunk, hogy: „Ne rágd
már a körmöd!” Mert a körömrágás például a túlterheltség egyik jele lehet.

Figyeljünk fel és gondoljuk át a terheket, ha ezek közül tapasztalunk:
 Állandó fáradtság és alvászavar: nehéz elalvás, nyugtalan alvás, reggeli kimerültség.
 Szorongás és ingerlékenység: túlzott aggódás, sírás, dühkitörések, teljesítménykényszer.
 Testi panaszok: fejfájás, hasfájás, hányinger vagy gyakori rosszullét, amelyeknek nem mindig
található szervi oka.
 Romló figyelem és teljesítmény: feledékenység, motivációvesztés, hibázás, az iskolai
eredmények visszaesése.
 Önértékelési problémák: a gyermek úgy érezheti, csak akkor értékes, ha jól teljesít.
 Kapcsolati nehézségek: visszahúzódás, konfliktusok, kevesebb idő barátokra és családra.
 Kiégéshez hasonló állapot: közöny, örömtelenség, kimerültség, az addig szeretett
tevékenységek elutasítása.

Kutyaharapás szőrével: Pont azért járjon, hogy megedződjön!

Ez a felkiáltás általában az apukák szájából hangzik el és van is, amikor beválik. De attól, hogy
mozgással jár a foci, kosár, stb. edzés, nem minden gyermek számára jelent stresszkezelő módot vagy
a lélek edződését. Van, akinek nagyon jót tesz, de van, akinek ugyanaz a tevékenység nehézség, mert
nehezen működik még együtt csapatban vagy fél, hogy megrúgják és a nap végén már nem biztos,
hogy megállja benne szorongás nélkül a helyét. Vegyük figyelembe, hogy a mi gyermekkorunkban nem ért minket egy nap ennyiféle inger. Jó, ha belevágunk valami kihívást jelentő edzésbe, de
figyeljük aztán, hogyan viseli a gyermek a vele járó nehézségeket.
Vajon jól szeretjük, ha a nap végén, amikor már reggel óta alkalmazkodik zajban, nagyon sok
gyermek között, fáradt idegrendszerrel várjuk, hogy meghaladja önmagát?

Mi öt óra után, magunk mögött hagyva a főnökünk megjegyzéseit, a kollégáink különös szokásainak
tolerálását, a boltban lenyelt udvariatlan sorban állót, szívesen beszélgetünk még azzal a szomszéd
nénivel, aki kényelmetlen kérdéseket szokott feltenni? Ha minden héten kétszer kéne mégis vele
ilyenkor beszélni, nem szorulna össze a gyomrunk előtte?

A gyermek napközben csak játszik: valóban így lenne?

Nem. Nem egyedül játszik. Szerencsére. De egész nap nyel. Nem oda építheti a várát, ahová elképzeli,
mert az már foglalt. Nyel. Nem csavarhatja ki a társa kezéből azt az autót, amihez egy órája építette a
pályát. Nyel. Nem ehet két túró rudit, mert csak egy jár. Ott kell hagynia a várat, amit végre
feldíszített, mert kezdődik a foglalkozás. Hiába tudja minden kérdésre a választ, várnia kell és
magában tartani, míg fel nem szólítják. Egész nap uralkodik a vágyain.
Amikor azt mondják, ma megütötte Bálint a Danikát, akkor azt is gondoljuk végig, hogy de előtte
ötvenből 49-szer viszont nem tette.
Ezért gondoljuk végig, hogy ha minden napra jut egy koncentrációval járó, ráadásul csapatjátékot –
újabb alkalmazkodást igénylő plusz foglalkozás, az valóban érte van-e.
Ha túlterheltség jeleit tapasztaljuk, mit tegyünk?

1. Csökkentsük a nem kötelező elfoglaltságokat.
2. Biztosítsunk elegendő alvást, szabad játékot és feladatmentes időt.
3. Beszélgessünk ítélkezés nélkül arról, mi nyomasztja; ne csak az eredményekre kérdezzünk rá.
4. Egyeztessünk az óvodapedagógussal, tanárral vagy iskolapszichológussal

képek illusztrációk/Shuttenstock