Kiderült mi okozta a magyar blues király, Deák Bill Gyula halálát

77 éves volt a legendás magyar zenész, akinek halálát saját közösségi oldalán jelentették be. A múlt héten, csütörtök délelőtt érkezett a hír, hogy meghalt Deák Bill Gyula.
Több hírportál is lehozta, pacemaker-beültetést követően, hirtelen szívhalál következményeként hunyt el Zalaegerszegen Deák Bill Gyula – közölte a Zala Vármegyei Szent Rafael Kórház kardiológiai osztályának osztályvezető főorvosa.

Deák Bill Gyula kép: femcafe.hu
A főorvos elmondta: az énekest mindössze két-három napig kezelték Zalaegerszegen, rutinműtétnek számító pacemakerbeültetést végeztek nála. A műtétet követő éjszaka azonban „számunkra is váratlanul” halt meg, mondta a főorvos. Hozzátette: az énekes hirtelen szívhalál miatt hunyt el.
Deák Bill 2012 végén súlyos szívinfarktust kapott, amely után hónapokra fel kellett hagynia a koncertezéssel. Felépülése után azonban visszatért a színpadra. Még az idei Szigeten is fellépett a Bródy-napon, sőt, decemberig voltak koncertjei lekötve.
A zenész halálának hírére sorra szólaltak meg pályatársai, akik közös fotókkal és néhány szívből jövő szóval emlékeznek a legendára.
nyitókép: 24.hu/Marjai János
