Nincs Tamásinak egyetlen könyvesboltja sem, ezt pótolja most a a gyerekeknek szánt könyvkuckó

Ilona Mauthner | 2026-09-25
könyvkuckó

Több részből álló komplex programot valósított meg a tamási székhelyű Aranyszarvas KHSE az előző tanévben. A sportegyesületként működő szervezet egy a városukat érintő problémára igyekezett felhívni a figyelmet és arra lehetőségeikhez mérten megoldást találni.

Tamási régiós központ, sokan ide járnak be iskolába a környező településekről is, ennek ellenére évek óta a városnak egyetlen egy könyvesboltja sincs, ahol a felnövekvő generációk szabadidejükbe csemegézhetnének a könyvújdonságokból. – mondta Kőváry Réka a sportegyesület alapítója.

Természettudományos könyvek a könyvkuckóban

A legtöbb gyereknek szinte szabadideje sincs, mert az iskolából egyből külön foglalkozásokra, edzésre sietnek mielőtt fáradtan hazatérnének. Az egyesület épp ezért úgy gondolta megfelelő kikötő lehetnek a gyerekek napi rohanásának tengerében, és az edzések helyszínén a támogatásnak köszönhetően létrehoztak egy könyvsarkot melyet természettudományos könyvekkel töltöttek fel.

A színes, gazdagon illusztrált kiadványok elérhetővé tétele akár az edzések közben is, ha valaki elfárad vagy épp a páros gyakorlatoknál pártában marad, azt a célt szolgálta, hogy a gyerekhez közelebb lehessen hozni a természettudományos tantárgyakat is.

Szülőket is bevonták gyermekeik sportklub életébe

Országos probléma például, hogy továbbtanuláskor a pedagógus képzésben évek óta nagyon alacsony a száma azoknak, akik természettudományos tanári képzésre jelentkeznek. Fontos eleme volt a programnak, hogy a szülőket is bevonják gyermekeik sportklub életébe, egyrészt részt vehették interaktív formában a sportfoglalkozásokon, másrészt tanácsokat kaptak a rendszeres sportolás melletti táplálkozás témakörében is. A tanév végén a nyári szünetben is szerveztek programokat a résztvevő családok részére, a tanév egy közös programzáróval fejeződött be az év legmelegebb napján, ahova házi készítésű pogácsát és sajtokat is vittek az anyukák, valamint júliusban a családokkal közös kirándulást tettek a Magyar Természettudományi Múzeumba, ahol a Természetbúvár teremben múzeumpedagógiai foglalkozáson vehettek részt a kis sportolók és szüleik.

A támogatás csodálatos lehetőséget biztosított az egyesületnek arra, hogy a gyerekek előtt megismerésre váró világ kapuit még szélesebbre tudják kitárni.

Az Aranyszarvas KHSE komplex tehetséggondozó programja a Kulturális és Innovációs Minisztérium Nemzeti Tehetség Programjának „Tehetségközelben” pályázatán részesült 2 200 000 forint támogatásban a 2025. szeptember 1- 2026. augusztus 31 közötti időszakra vonatkozóan.

Beküldött kép

Hasonló híreink