Szekszárdról még nincs döntés, Tamásiban új a tankerület vezetője

A kormány 60-ból 55 igazgatót lecserélt, a többi helyet újrapályáztatja.
Lezárult a tankerületi vezetői pályázatok elbírálása, Lannert Judit a 60 tankerületi központból 55 élére kér fel új vezetőt, öt tankerületben pedig új pályázatot ír ki a Klebelsberg Központ – közölte az oktatási és gyermekügyi miniszter. Ennek eredménye, hogy a Tamási Tankerületi Központ új vezetője Virág Attila lett. A szekszárdi tankerületről egyelőre nincs döntés.
A 2026. augusztus 20-án közzétett pályázati felhívás 5 tankerületi központ esetében
eredménytelen volt. Ezek a Kelet-Pesti, Kiskőrösi, Pápai, Szekszárdi és Szombathelyi
Tankerületi Központok, ahol rövidesen újabb pályázati felhívást jelentet meg a Klebelsberg
Központ.
Lannert Judit azt írta közösségi oldalán, hogy novembertől új szemléletet szeretnének meghonosítani a tankerületek működésében. A korábbi politikai szempontok helyett a szakmaiságra, az együttműködésre és a kölcsönös bizalomra helyeznék a hangsúlyt.

Magyar Péter miniszterelnök még egy júliusi kormányülést követően közölte, hogy teljesen átalakítják a Klebersberg Központot és a tankerületi rendszert: előbbi középirányítói funkciója megszűnik, és kutatási, oktatást segítő háttérintézmény lesz, a tankerületi vezetőket pedig nyílt pályázaton választják ki. Célként a versenyképes és emberséges oktatás megvalósítását tűzte ki.
A miniszterelnök júliusban elmondta, hogy az oktatási minisztérium által lefolytatott átvilágítás során világossá vált számukra, hogy a problémák sokkal nagyobbak annál, mint azt korábban gondolták. Hozzátette, hogy az átvilágítás során döbbenetes gyakorlatokra figyeltek fel. Ezek közül példaként említette, hogy a tankerületeknek számos esetben a bérekre és más személyi juttatásokra szánt kerethez kellett hozzányúlniuk azért, hogy ki tudják fizetni az iskolák mindennapi működéséhez szükséges kiadásokat.
Képe: Lakatos Péter/MTI és Facebook
